"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." (Szent Ágoston)

Lány bőrönddel

Lány bőrönddel

Ez itt Izrael, itt mindent lehet.

2017. október 24. - tfruzsa

img_8889.JPG

Egyszerűen beleszerettem ebbe az országba. Lehet érte utálni, szeretni, de én csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy egyszer el kell menni és át kell élni, mert valami elképesztő. 2015 őszén Helsinkiben dobtam fel először az Erasmusos barátnőimnek, hogy én el akarok menni Izraelbe – jójó – aztán 2016. januárjában úgy döntöttük az egyik barátnőmmel, hogy akkor vegyük meg a repjegyet, és menjünk, mert épp ráérünk mindketten márciusban egy pár napos izraeli kalandra. :)

A kezdet kezdetén.. 

Már a kiutazás elején kaptam hideget és meleget az ismerősöktől, hogy úristen Izraelbe akarok utazni?! 

Egyénileg, nem szervezett úttal? ŐRÜLTSÉG!! Nem lehet bejutni sehova, visszafordíthatnak a img_8574.JPGhatárnál, folyamatos ellenőrzés, átvizsgálás, terror veszély és további hasonló aggodalmakat kellett végig hallgatnom!! Szegény édesapám pedig már lassan temetett, hogy hova megy a gyerek már megint… 
Véleményem szerint, ha valaki így áll neki az utazásnak vagy bárminek, inkább maradjon otthon, és a boltig se menjen el. Persze benne van a pakliban, hogy történik valami, de otthon nem? Ugyanúgy elüthetnek, kirabolhatnak, összetörhetem magam, de néha mégis megéri egy kicsit kilépni a komfort zónánkból..:) Ezt fejtegettem édesanyámnak is, amikor megvettem a repülőjegyet, egy órára rá felhívott, hogy hát akkor vegyek már neki is egyet, mert ő is jönne. És jött, aztán mentünk. Nekem pedig valóra vált egy álmom.  

Fontos tudnivalók indulás előtt 

Az országba való beutazáshoz vízum nem szükséges, de fel fognak tenni kérdéseket a be- és kilépésnél egyaránt. Különösen, ha előtte jártál már a Közel-Keleten valamerre. Ha nem beszélsz jól angolul, az se para, vannak magyarul is kérdéseik. Sok állam nem fogadja el Izraelt mint létező országot, sőt valamelyik országba nem is mehetsz X évig, ha Izraelben jártál korábban. Szóval érdemes ezekre az út tervezésénél már odafigyelni, kiváltképp, ha tervezel több kiruccanást más országokba a közeljövőben, nehogy a reptéren fordítsanak vissza. Igaz, nem kapsz pecsétet az útleveledbe, csak egy kis papírkát a be és kilépésről, de sose lehet tudni. 

Az út img_8890.JPG

Pénteken kora reggel mentünk, és kedd délelőtt jöttünk haza, 3 és fél napot töltöttünk Izraelben. (Wizzair repülőjegy: kb 24.000 Ft, ha esetleg valaki tervez menni!:)) Tel Avivban szálltunk meg a híres Florentine Hostelben, ami az eddigi legszuperebb hostelem volt. Ingyen reggeli, egész nap kávé, tea, este vízipipa, különböző szervezett programok esténként, szórakozóhelyek felkeresése csapatosan, ingyen WIFI az egész szálláson, nem utolsó sorban kedves staff és tisztaság, ami hatalmas szó egy hostelben! 

Mi fért bele 3 és fél napba? 

 Tel Aviv, a Holt tenger és Jeruzsálem. Izrael további felfedezése egy következő utazás része lesz a terveim szerintIdőnk nagy részét Tel Avivban töltöttük, hisz a szállásunk is ott volt. Amit röviden Tel Aviv kínál: tengerpart, szegény, modern nagyváros és kisvárosi rész egyaránt, piac, nyüzsgés, üresség, egy szóval mindent megkaphatunk itt. Lazák és mosolygósak az emberek, tele van élettel az egész város. Márciusban már elég jó idő van Izraelben így napközben simán lehet a tengerben fürödni, szörfözni, ha valaki ilyen lazulós napot tervez, de azért este szükség lehet egy pulóverre.

img_8894.JPG 

Ha van lehetőségetek, ne sabbath idején menjetek, mert minden héten péntek naplementével kezdődik és szombat alkonyatig tart, ilyenkor nem járnak a buszok. Azt mondták, hogy lehetséges, hogy vásárolni se tudunk majd, hát ez annyira nem igaz, nem kell aggódni, nem lehet éhen halni, de a programok tervezésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a sabbathot. 

Megérkezésünk után pihenős, bóklászós napot tartottunk Tel Avivban. Kötelező programként egyből a piacon kezdtünk, hogy a sabbath előtt lássunk még belőle valamit. A bazárban finomabbnál finomabb illatok, és ételek, soha véget nem érő színes kavalkád fogadott bennünket. (Zsebesekkel figyelni a piacon!) 

img_8895.JPG

Második nap, ugye napközben sabbath, de nem nekünk, turistáknak. A busz nem közlekedtek, így úgy döntöttünk elmegyünk egy Free City Tour-ra Tel Aviv óvárosában. Sajnálatos módon nem fogtunk ki valami szuper jó idegenvezetőt, de összeismerkedtünk egy csapat fiatallal, akik Haifaban tanultak, így velük indultunk felfedezni a város maradék részét az idegenvezetés után. Mai napig tart a kapcsolat, az egyik srácnak például addig dumáltam Magyarországról és Budapestről, hogy rá egy-két hónapra meglátogatott. Ezt nevezem én kérem szépen ország reklámnak. És persze a tengerparton összefutottunk egy magyar lánnyal, akivel jóba lettünk egy pár mondat váltás után, és mai napig tartjuk a kapcsolatot 

img_9648.JPG

Harmadik napunkra a Holt tengert terveztük be, kicsit macerás volt az odajutás, mert a buszok ritkán járnak, továbbá régi infókat találtunk csak a neten, de a 421-es busz állítólag elvisz minket Ein Gedibe és Ein Bokekbe, ahol még talán lehetőségünk lenne fürödni a tengerben. (Ein Bokeknél fürödtünk, Ein Gediben pedig csodálatos fényképeket készítettünk a sóképződményekről a vízparton.) Reggel kelés, indulás az állomásra gyalog, hisz spórolás van, jó lesz az a reggeli 3-4 km-es gyalogtúra. Ott találkoztunk az előző nap megismert amerikai sráccal, meg a két magyar lánnyal, akikkel még a repülőn barátkozott össze édesanyám. Kis csapatunk elindult a „nagy sós víz” felé, azaz a Holt tengerhez. 

Egy kis infó, hogy mi is az a Holt tenger (infók: wikipedia.hu, Marco Polo: Izrael útikönyv) 

A Holt-tenger, a Jordán-árokban található. Ez a Föld legmélyebb száraz pontja, a vízszint kb. 400 méterrel, a tófenék kb. 795 méterrel található a tengerszint alatt. Bár a Jordán folyó a tóba ömlik, a vízszint mégis egyre csak csökken, így a déli része lassan teljesen kiszárad. A tudósok szerint komoly fenygetésnek kell venni a teljes kiszáradását. Egyre kevesebb fürdőző helyet találhatunk, vagy éppenséggel ezért esnek már egyre messzebb a tengerparti szállodák a tengerparttól, hisz a vízmennyiség folyamatosan csökken. Nem csak ez a tengerszint alatti tenger vonzza a turistákat, hanem a víz különlegessége is eléggé csábító. Mivel a tenger vízének magas a só koncentrációja, ez lehetővé teszi, hogy minden nehézség nélkül a víz felszínen maradjunk. A vízben azonban nem szabad túl sokáig tartózkodni, mert bár a víz olajosnak tűnik, sajnos nagyon szárítja a bőrt. Természetesen mi is kipróbáltuk, hatalmas élmény volt, rengeteget nevettünk.  

A pár óra bohóckodás után mit is csináljunk? Van velünk egy amerikai, akinek éppenséggel a nagynénje meg a nagybátyja éppen Jeruzsálemben lakik, ott is a Rózsadombon, hát akkor álljunk meg ott egy rövidke látogatásra a hazafelé vezető úton. Így kerültünk mi egy zsidóházba, ahol meghallgattuk a vallások (zsidó, keresztény, iszlám) történetét, hogyan is váltak szét az évszázadok során, és Jeruzsálemben kóstoltuk meg az egyik legjobb kebabot, amit valaha ettem.  img_0102.JPG

Utolsó teljes napunkon visszatértünk Jeruzsálembe, Izrael fővárosába. Persze itt is volt vásár, amit végig jártunk, majd megérkeztünk az óvároshoz, melyben négy negyed (keresztény, zsidó, muzulmán és örmény) található. Megtekintettük a Sziklamecsetet, a Siratófalat, templomokat, és persze felgyalogoltunk az Olajfák hegyére is, ami a Biblia szerint Jézus egyik kedvenc helye volt. Érdemes felsétálni, hisz a kilátás gyönyörű Jeruzsálemre. Az óváros után, elkeveredtünk a város modernebbik felébe, ami akármelyik európai agyváros is lehetett volna. Végül a napot a Parlamentnél, talán ismertebb nevén a Knessetnél zártunk, ahova sajnos nem jutottunk be, mert egy, nem volt nálunk útlevél (minek az..? ), kettő, persze pont akkor már nem volt látogatási idő! Ezt előre csekkoljátok, mert ingyenes a bemenet, és érdemes bemenni.  

img_0090.JPG

Ennyi fért bele 3 és fél napba, elég sok mindent láttunk, hallottunk tapasztaltunk, én mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

tf.

fényképek: saját fotók, IG: tfruzsa 

A bejegyzés trackback címe:

https://lanyboronddel.blog.hu/api/trackback/id/tr8613068192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása