"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." (Szent Ágoston)

Lány bőrönddel

Lány bőrönddel

Rólam

2017. október 17. - tfruzsa

Fénykép: Polcz Péter, Photofools

 

Név: Fruzsi

Kor: 26

Jelenlegi lakhely: Oberzeiring, Ausztria

Nyelvek: magyar, német, angol

IG: fruzsina.tth

Országszámok: 49 (beenapp)

Egy 25 éves, a világra nyitott, életvidám lány, hölgy, nő vagyok, akinek a lét eleme az utazás.

A 2015-ös évemet külföldön töltöttem az Erasmus-programnak köszönhetően. Félévet Ausztriában, félévet Finnországban éltem és tanultam. Ebben az évben 13 országba jutottam el, és ez az élmény olyan szinten megváltoztatott, hogy ma már az utazás az életem részévé vált. 2016-ban visszatértem Magyarországra, hogy folytassam a tanulmányaimat, természetesen kisebb-nagyobb utazásokkal megszakítva.
2017-ben volt szerencsém egy félévet Kínában élni és dolgozni az egyetemi szakmai gyakorlatom keretein belül, ami után pedig végre befejeztem az alapfokú képzésemet az egyik budapesti egyetemen. 

Az Y generáció tagjaként, természetesen a telefon és a social media az életem részem, imádok fényképeket készíteni, amivel próbálok megőrizni egy kis darabkát az élményeimből magamnak, és megosztani másokkal. Részben emiatt is indítottam el a blogot, hogy másokat inspirálhassak, és egy kis bátorságot adjak, azoknak, akik nem mertek eddig utazni vagy akár külföldön dolgozni.
Ha felkeltettem érdeklődésedet, hogy bele tekinthess a mindennapjaimba, akkor keresd fel az IG profilomat, ami: fruzsina.tth néven elérhető, és most már a facebookon is követhető a blog: Lány bőrönddel.

2017-től 2019-ig Svájcban dolgoztam 2000 méteren, Kleine Scheidegg-en egy oldhistorical hotelben! ;) A hotel felismerhető Clint Eastwood - Eiger Sanction filmjéből, vagy a Nordwand-ból. 

A svájci életet követően, jlenleg Ausztriában, Steiermarkban tengetem napjaimat, az élek éd dolgozok. Hogy kerültem ide? Csak szimplán szerelmes letten egy hegybolond osztrákba. :)

Dióhéjban ennyi, kérdéssel, óhajjal, sóhajjal várom az üzeneteket! :)

tf.

A bejegyzés trackback címe:

https://lanyboronddel.blog.hu/api/trackback/id/tr1013000704
süti beállítások módosítása