"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." (Szent Ágoston)

Lány bőrönddel

Lány bőrönddel

KubaKubaKuba

egy ország, ahol 60 éve megállt az idő, és mégis boldogak az emberek?!

2019. március 15. - tfruzsa

img-3422.JPG

2018. szeptemberében majd két hónapos túrára indultam hátizsákkal az óceán túlpartjára. Három országot jelöltem ki az 55 napos kalandomnak, Egyesült Államok, Mexikó és Kuba. Bár sose tartottam magamat egy nagy Amerika-fannak, de persze azért rajta volt a listámon, hogy egyszer látni kéne. Az USA-val ellentétben, Kuba viszont annál jobban vonzott az elmúlt években és most végre lehetőségem lett ellátogatni ebbe a kommunista országba. :) 

Nehéz szavakba önteni, hogy mit is érzek ezzel a furcsa országgal kapcsolatban. Egyrészt imádtam a gyönyörű természetet, a kedves embereket, azt, hogy körbevett mindenhol az életöröm. Másrészt elegem volt már a lehúzásból, csak azért, mert külföldi vagyok, és hogy a helyiek a legtöbb turistára csak úgy tekintenek, mint valami járkáló dollárra. És hát az én észak-európai gondolkodásommal megérkezve egy olyan országba, hogy majd jön a busz valamikor, meg minden késik, eldobáljuk a szemetet, már csak hab a tortán volt. Második estémen ismerős ismerős révén találkoztam Pankával, az annaencuba írójával, aki első magyarként megkapta a kubai tartózkodási engedélyt, immáron 3 éve él Havannában, még mindig imádja minden percét, és kubai férjével semmi pénzért nem hagynák el az országot. A csodálkozásaimra csak annyit mondott, hogy hát ezeket itt el kell engedni! Hát én megpróbáltam, meg nem is. :)

img_2456.jpeg

Általános személyes ismeretterjesztések következnek Kubáról!

Internet? Van is, meg nincs is. A kormány egy pár évvel ezelőtt hotspotokat telepített az egész országban, keresztül-kasul mindenfelé, éttermekben, hotelekben, közterületeken és így tovább. Ez az jelenti, hogy WIFI-re lehet csatlakozni, de az még nem jelent egyből internet kapcsolatot. Ehhez még szükségünk van egy úgy nevezett internetkártyára, amin található egy felhasználónév és egy jelszó, amivel be tudunk jelentkezni. Ára 1CUC=1óra. Ezzel viszont elérhetővé válik a világ a kubai falakon belül is. Megérkezésemkor a reptéren naná nem tudtam venni, mert elfogyott a kártya, így ideges szüleimnek végül a Couchsurfinges hostom telefonjáról tudtam egy whatsappos üzenetet küldeni, hogy semmi pánik, élek. És ekkor döbbentem rá, hogy hohó, itt mostantól hasznosan kell az időmet tölteni a telefonozás helyett, és őszíntén, eléggé hozzá lehet szokni ahhoz, ha nem pittyeg folyton a telefon.

img_2475.jpeg

Moneymoneymoney? Kubában két pénznem van életben, egy amit a helyiek használnak a kubai peso, röviden CUP, a másik a CUC a kubai konvertilis peso, amit a külföldiek is használhatnak. A kettő között, ha jól emlékszem olyan 24szoros különbség van. Arányaiban (nem pontos érték): 5 CUP az olyan 5 cent, míg 1 CUC, majdnem 1 dollárt ér. Mivel egyre több turista van, az árak is egyre magasabbak. Azoktól, akik korábban már jártak itt, azt hallottam, hogy Kuba viszonylag olcsó. Hàt most az árak inkább közelítenek az osztrák/német, esetleg budapesti árakhoz, mint egy szegényebb országbeli valutáéhoz. Mexikó city szerintem olcsóbb volt.

img_2460.jpeg

Mexico Cityből repültem Havannába, körülbelül nulla tervvel, hogy mit is kéne Kubában csinálni. Annyi volt a biztos, de az is csak elméletben, hogy az első két éjszakámat egy török srácnál töltöm, akit Couchsurfingen sikerült találnom. Utológ kiderült, hogy a CS maga a kubaiknak illegális. Hisz ha kiderül, akkor elveszíthetik a szoba/lakás kiadáshoz való jogukat, ami az egyik legnagyobb bevétel a turizmusból. Végül csak sikerült egy tervet összerakni, ami kicsit túl tervezett lett így is. 

8 nap Kubában mindenre, de leginkább semmire se elegendő. Havanna, Vinales, Cienfuegos és Trinidad volt a kubai ámokfutásom, amit bánok is meg nem is. Utólag csak Havannába és Vinalesbe utaztam volna, hogy több időt tölthessek ezeken a helyeken, annak ellenére, hogy nagyon tetszett Trinidad is.

Havanna a gyönyörű épületeiről, a művészetről, a bárokról, Hemingwayről vált igazán híressé. Amit nagyon szomorúnak találtam, hogy ott vannak ezek a csodálatos épületek, és hagyják, hogy szép lassan romossá váljanak, a belső utcán szemét mindenhol. És mindezek ellenére az emberek boldogok, a gyerekek az utcán játszanak a koszban, és ez így van rendben. Ez Havanna kérem szépen, át kell élni, hogy megértse az ember.

img_2432.jpeg

Vinales, egy kicsi falu, amibe mindenki beleszeret, és annyi mindent lehet csinálni, hogy csak fájószívvel hagyja az ember maga után. Lovaglás, szivar készítés, sziklamászás, barlangászás, túrázás, 1 dolláros koktélok, kedves emberek, gyönyörű táj - igen ez mindet Vinales adja.

Utolsó állomásom Trinidad volt, mielőtt visszatértem volna Havannába. Trinidad 1988 óta a világörökség része, egy pöttöm város, de annál színesebb. Itt biciklit lehet bérelni, amivel le tudunk jutni a fehér homokos tengerpartra, a városban pedig lehet az egy dolláros koktélokat szürcsölgetni az utcákon, és élvezni a város szellemét. Ha bulira vágytok akkor érdemes elmenni a barlang diszkóba, ami egyszerűen zseniális.

Remélem egy kis ismeretterjesztővel hozzájárultam a napotokhoz, de beszéljenek most már tényleg a képek helyettem, hisz ezek többet mondanak minden szónál, főleg Kubában. :)

A postot tervezem kibővíteni, egy Pankával készített interjúval. Figyeljétek az Instagramot és a Facebookot több aktualitásért.

Csók a családnak.

Fruzsi

Fényképek: saját fotók!

Több képért, és aktualitásért kövessétek az IG oldalam: tfruzsa

A bejegyzés trackback címe:

https://lanyboronddel.blog.hu/api/trackback/id/tr3114681450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása